A határtalanítás előzményei

 

Nyelvművelői megközelítés
 

            1989 előtt a határon túli magyar közösségek által beszélt koiné jellegű magyar nyelvváltozatok sajátságaival egyáltalán nem foglalkoztak. Az ezek­ben található kontaktusjelenségeket kizárólag a nyelvművelők vizsgálták, még­pe­dig az ún. nyelvhelyesség szempontjából, vagyis előíró, preskriptív módon. A kon­tak­tus­jelenségek többségét a nyelvművelők erősen megbélyegezték: helytelennek és a nyelv fej­lő­dé­sére nézve veszélyesnek tartották őket. A közvetlen kölcsönszavakat a szerzők nem tartották a magyar nyelv elemeinek.

            A kölcsönszókról és más kontaktusjelenségekről szóló rövid cikkecskék cél­ja az volt, hogy fölhívják a figyelmet e jelenségek „helytelenségére“, s a beszélőket meg­ismertessék ezek „helyes“, azaz standard ma­gyar megfelelőivel. Az alapelv az volt, hogy a határon túli magyarok nyelvhasználatában nincs olyan fogalom, amelyet ne lehetne „magyarul“ (értsd: magyarországi magyar nyelven) kifejezni, ezért a sajátos határon túli magyar szavak használata még a nyelvhasználat alacsonyabb szintjén, a mindennapi beszélt nyelvben sem indokolt, az írásbeliség magasabb szintjein pedig szóba sem jöhet.

            A nyelv­mű­ve­lők­nek tehát nem az volt a szándékuk, hogy a határon túli magyarok nyelvében megjelent kontaktusjelenségeket vizs­gálják vagy használatukat szabályozzák, hanem azon vol­tak, hogy elősegítsék visszaszorulásukat, ill. eszményi esetben teljes meg­szű­né­­sü­ket.

 

Helyesírási kéziszótár és Magyar helyesírási szótár

 

            Egyedüli magyarországi kiadvány, amely nem megbélyegzési szándékkal közölt határon túli szókészleti elemeket, a Helyesírási kéziszótár (HKsz.), valamint annak más címen megjelent, megújított kiadása, a Magyar helyesírási szótár  (MHsz.) volt.

            A Helyesírási kéziszótár két szlovákiai magyar tükörszót tartalmazott, az alap­iskola 'általános iskola' és az egységes földműves-szövetkezet 'mezőgazdasági terme­lőszövetkezet' szavakat. Ezenkívül a Duna menti szócikkben a Duna Menti Múzeum példa szerepelt (az ilyen nevű múzeum a mai Szlovákiához tartozó Ko­má­rom­ban található). E szavak Jakab István szlovákiai magyar nyelvésznek és nyelvművelőnek köszönhetően kerültek be ebbe a kiadványba.

            Az alapiskola és az egységes földműves-szövetkezet azért kerülhetett be a szótárba, mert néhány közvetett kölcsönszót (az említetteken kívül pl. a helyi nemzeti bizottság 'községi tanács' és a nemzeti front 'népfront' tükörkifejezéseket, a pionír jelentésbeli kölcsönszót stb.) az államhatalom egyszerűen „ráoktrojált“ a szlovákiai magyarokra, s így a kommunista diktatúra keretei közt a nyelvművelők ezeket nem merték megbélyegezni.

            A társadalmi-gazdasági változásokat követve az 1999-ben megjelent Magyar helyesírási szótár már nem tartalmazza az egységes földműves-szövetkezet ki­fe­je­­zést, a másik kettőt azonban igen.

 

Szombathely 1983

 

            A határon túli magyar nyelvváltozatokról szóló írások közt fehér hol­lónak számító kivétel volt Pete Istvánnak 1983-ban a 4. nemzetközi magyar nyelvészkongresszuson, Szombathelyen elmondott, de csak 1988-ban megjelent előadása, amely a magyar standard szétfejlődését, az ún. állami változatok kialakulását természetes nyelvi fo­lya­mat­nak tekintette (Pete 1988). A kontaktusjelenségeket nemhogy nem bélyegezte meg, hanem egyenesen azt javasolta, hogy a szótárkészítők a jövőben „nagyobb mértékben“ legyenek te­kin­tet­tel a magyarországi standardtól eltérő határon túli szókészlettani sajátosságokra.

            Ez meglehetősen eufemisztikus megfogalma­zás volt, hiszen a magyar szókészletnek ez a rétege a magyar szótárakból akkoriban tel­jesen hiányzott.

 

Eger 1994

 

           Pete István indítványa sokáig visszhangtalan maradt. Csak 1994-ben, az Egerben tartott 6. nemzetközi ma­gyar nyel­vész­kongresszuson fogalmazódott meg újra annak igénye, hogy a mindeddig magyarországi Magyar értelmező kéziszótár - címének megfelelően - az egyetemes magyar nyelv értelmező kéziszó­tárává váljon (l. Lanstyák--Szabómihály 1994/1998:216).

            Lanstyák István és Szabómihály Gizella számos olyan szlovákiai magyar szókészleti elemet mutatott be előadásában, melynek ott a helye a Magyar értelmező kéziszó­tár­ban. Ezek egy része a stan­dard minden kritériumának megfelel: formális be­széd­hely­ze­tekben használatosak, főként az írott nyelvben (például a szlovákiai magyar tömegtájékoztató eszközökben), Szlovákián belül regionálisan nem kor­látozottak, a szlovákiai magyar beszélőközösségben normatívak, egy részüket még a nyelv­mű­velők sem bélyegzik meg (pl. alapiskola 'általános iskola', községi hivatal 'polgármesteri hivatal [falun]'), sőt vannak köztük olyanok is, melyek használatát egyenesen szorgalmazzák (pl. művészeti népiskola, később művészeti alapiskola 'különféle művészeti ágakat oktató tanintézmény'; művelődési és pihenőpark 'Pozsony egyik parkja, melynek területén művelődési létesítmények is vannak'). Ezek kivétel nélkül közvetett kölcsönszavak, azaz kalkok (tükörszavak és tükörkifejezések) és jelentésbeli kölcsönszavak.

           A magyar standard szlovákiai változatához tartozó szavakon és szókapcsola­to­kon kívül a szerzők olyan lexémákra is hoztak példákat, melyek az iskolázott beszélők min­dennapi beszélt nyelvére jellemzőek. Ezek egy részét szintén szükségesnek tar­tot­ták bevenni a magyar nyelv értelmező szótáraiba. Ezek közé már nemcsak kalkok (pl. a felépítményi iskola 'post secondary képzést nyújtó ok­ta­tási intézmény' tükörkifejezés) és jelentésbeli kölcsön­sza­vak tartoznak (pl. a fal 'szek­rénysor' szűkebb értelemben vett jelentésbeli kölcsönszó; a be­nevolens 'elnéző, engedékeny' stilisztikai kölcsönszó), ha­nem közvetlen kölcsönszavak (pl. a nanuk 'jégkrém') és alaki köl­csönszavak is (pl. in­va­lid 'rokkant').

            Pusztai Ferenc (1994: 418), aki az értelmező szótár átdolgozási munkálatait vezette, ugyanezen a kongresszuson tartott előadásában elismerte, hogy szükség van a magyar nyelv határon túli változatainak formális regisztereiben használatos elemek egy ré­szé­nek szótárazására, ám határozottan ellenezte, hogy ezek kö­zt „kevert“ elemek -- vagyis kontaktusjelenségek -- is legyenek. Ugyanakkor ki­zár­ta azt a lehetőséget, hogy már a készülő új kiadásba is bekerül­hes­senek határon túli ele­mek (akkor is, ha nem volnának „kevertek”). Ennek -- egyébként teljesen jogos -- indokaként Pusztai a kisebbségi magyar nyelvváltozatok sajátos szókincsének megismerését célzó kutatások hiá­nyára hivatkozott .

            Fontos meg­je­gyez­ni, hogy Pusztai nem Lanstyák és Szabómihály indítványára reagált, tőlük függetlenül fo­gal­mazta meg az igényt, sőt követelményt, hogy „értelmező szótárainknak is a teljes magyar nyelv­terület léptékében kell elkészülniük“ (i.h.). Ez a párhuzamosság jól mutatja, hogy az idő csakugyan megérett arra, hogy a magyar szótárírás számot vessen a magyar nyelv több­köz­pontúságának nyelvi következményeivel.

 

Budapest 1994

 

           Az egri nyelvészkongresszuson elhangzott javaslatok gondos mérlegelése után a Ma­gyar Tudományos Akadémia Nyelv­tu­do­má­nyi Intézete átérté­kel­te az értelmező kéziszótár új kiadásának kon­cep­ció­ját, s úgy dön­tött, hogy a szó­cik­kek közé mégiscsak fölveszik a magyar nyelv négy legfontosabb állami vál­to­zatának, az erdélyinek, a szlovákiainak, a vajdaságinak és a kárpátaljinak leg­fon­to­sabb szó­kész­le­ti elemeit.

 

Hivatkozások

 

HKsz. 1988. Deme László--Fábián Pál szerk., Helyesírási kéziszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lanstyák István--Szabómihály Gizella 1994/1998. Standard -- köz­nyelv -- nemzeti nyelv. Kontra Miklós--Saly Noé­mi szerk., Nyelv­men­tés vagy nyelv­áru­­lás? (Vita a határon tú­li magyar nyelv­hasz­ná­lat­ról.), 211--216.. Budapest: Osiris Kiadó.

MHSz. 1999. Deme László--Fábián Pál--Tóth Etelka szerk., Magyar helyesírási szótár. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Pete István 1988. A magyar nyelv állami változatai (Kárpátukrán változat). Kiss Jenő--Szűts László szerk., A magyar nyelv rétegződése I--II, 779--789. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Pusztai Ferenc 1994. Leíró lexikográfiánk változó és változatlan feladatai. Magyar Nyelv 90, 413--421.

 

Lábjegyzetek:

1. Ez egyébként nincs ellentétben az értelmező kéziszótárak szerkesztési elveivel, hiszen már a Magyar nyelv értelmező kéziszótára esetében sem mellőztek egy szót csak azért, mert idegen eredetű vagy ún. nyelvhelyességi szempontból nemkívánatos volt; más kérdés, hogy a szerkesztők nemtetszésüket a szó megbélyegzésével fejezték ki: csillag vagy ún. nyelvhelyességi megjegyzés, ill. „stílusminősítés“ segítségével.

2. A „továbbiakban is” kitétel azért került bele a megfogalmazásba, mert a bizott­ság úgy ítélte meg, hogy „a határon túli magyarok nyelvi jellegzetességei már eddig is szá­mos magyarországi kiadványba bekerültek”, ami nagy-nagy jóindulattal is csak erős túlzásnak tekinthető, s az, hogy „az ilyen jellegű együttműködés évtizedek óta töretlen, ma is folyik és a jövőben is fennmarad”, sokkal inkább a pártállam retorikájára em­lé­kez­te­tő megfogalmazás, mintsem tényszerű megállapítás.

3. Többközpontúnak azokat a nyelveket nevezzük, amelyek több országban használatosak a köz­igaz­gatásban (legalább regionális szinten), az oktatásban tanítási nyelvként (nem csupán tantárgyként), a tö­megtájékoztató eszközökben, a kultúrában, a vallási szertartásokban, a tudományos kutatásban stb. Az ilyen nyelvek standard változatai országonként némileg eltérő sajátosságokkal rendelkeznek.

            Pro­to­ti­pi­kus többközpontú nyelvek az olyan nyelvek, mint az angol, francia, spanyol, német, arab, amelyek több országban használatosak állam­nyelv­ként. Ám többközpontúnak szokás tekinteni azokat a nyel­ve­ket is, melyeknek egyetlen országban van csupán ál­lam­nyelvi státusuk, a föntebb jelzett színtereken -- vagy azok egy részén -- azonban máshol is használatosak. Általában olyan őshonos kisebbségek nyelvei tartoznak ebbe a csoportba, me­lye­ket egy-egy régióban a lakosság számottevő része beszél.

            Ez utóbbi nyelvek közé tartozik a magyar is, melyet a fönt említett színtereken rendszeresen használnak a Romániában (Erdélyben), (Dél-)Szlovákiában, Szerbiában (a Vajdaságban) és Ukrajnában (a Kárpátalján) élő őshonos magyar kisebb­sé­gek, kisebb mértékben pedig a Horvátországban, Szlovéniában (a Muravidéken) és Ausztriában (Őrvidék) élők is.