A határtalanítás jelentősége
Egy közkeletű nyelvi mítosz szerint a kölcsönszavak beáramlása azért is veszélyes, mert előbb-utóbb nyelvcserét idézhet elő az átvevő nyelvi közösségben.
A valóság ezzel szemben az, hogy sem a szókölcsönzés, sem a kontaktushatás bármely más típusa nem tartozik a nyelvcserét kiváltó tényezők közé. Ez egynyelvű közösségekben eleve lehetetlen, hiszen az egy nyelvet nincs mire "lecserélni" (ennek ellenére ez egy létező aggodalom), de a kétnyelvű közösségekben sem nyelvi tényezők "felelősek" a nyelvcseréért.
Annak, hogy egy kétnyelvű közösségben nyelvcsere indul meg, s esetleg végbe is megy, mindig nyelven kívüli okai vannak. Egy ilyen közösség általában akkor mond le az egyik nyelvéről, ha azt nem tartja elég "hasznosnak" (kevés és a beszélők számára nem túl fontosnak tartott funkciókban tudja csak használni), ha nagyon negatív képzetek kapcsolódnak hozzá (pl. az elmaradottság képzetét kelti, mivel beszélőinek többsége alacsonyabb társadalmi rétegekből származik, ill. jórészt olyan foglalkozásokat űz, amelyeknek nincs presztízsük a közösségben), illetve ha a beszélők olyan szoros közösségben élnek a többségi nyelvi csoporttal, hogy kétkultúrájúvá válnak, s egyre nagyobb mértékben azonosulnak a másik etnikummal és -- ezzel együtt -- annak nyelvével is (azaz nemcsak integrálódnak a többségi társadalomba, hanem asszimilálódnak is hozzá).
A purizmus, az idegen szavakkal és szerkezetekkel szembeni ellenállás bizonyos esetekben kimutathatóan növeli, nem pedig csökkenti a nyelvcsere veszélyét az alárendelt helyzetű, kisebbségi közösségekben, mivel azzal, hogy akadályozza a közvetlen és közvetett kölcsönszavak átkerülését, a kisebbségi nyelvet fejlődésképtelenné teszi, s a beszélőket arra készteti, hogy inkább a kommunikációs igényeik magas szintű kielégítésére alkalmas második nyelvüket használják.
A magyar nyelven belül intő példa a purizmus negatív hatására a muravidéki magyar kisebbség esete: mivel a nyelvművelők a muravidéki magyar nyelvváltozatokban található nyelvjárásiasságokat (közvetve, rejtve) és kontaktusjelenségeket (közvetlenül, nyíltan) megbélyegzik, az ottani magyar nyelv a beszélők szemében nemcsak a többségi szlovénhoz, hanem az egynyelvű magyarországihoz képest is alacsonyabb rendűnek tűnik. Ez a kettős megbélyegzettség pedig természetesen a nyelvcsere malmára hajtja a vizet, s ezt a széleskörű kisebbségi jogok sem tudják ellensúlyozni. Amint azt Kolláth Anna is megállapította a Magyarul a Muravidéken című, 2005-ben a maribori Zora 39 kiadónál megjelent könyvében, "[a] nyelvcsere folyamatát ugyanis az gyorsítja leginkább, ha a kisebbségi csoport értékeit és nyelvét mind a többség, mind pedig az anyanemzet részéről stigmatizáló attitűdök érik."
A nyelvcseréhez, pontosabban annak felgyorsulásához a kölcsönzéstermékek elszaporodása legföljebb közvetve járulhat hozzá azzal, hogy csökkenti az átvevő nyelv presztízsét a beszélők egy részének körében. Ám gondoljunk csak bele: miért is csökkentheti a kölcsönszavak és kölcsönformák elszaporodása az átvevő nyelv presztízsét, ha egyszer általában véve, a közlés körülményeitől eltekintve egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a kölcsönzéstermékek nyelvileg rosszabbak volnának belső keletkezésű megfelelőiknél? Nyilvánvaló, hogy épp azért, mert az átvevő nyelvi közösségben purista ideológiák élnek: ezek miatt érzik a kölcsönszavak által "szennyezett" nyelvet értéktelenebbnek. Vagyis újra csak azt látjuk, hogy a purizmus nem akadályozza, hanem erősíti a nyelvcserét.