A Kárpát-medencei magyar helynévanyag újrastandardizálása

A Kárpát-medencei hivatalos magyar helynevek körüli tisztázatlan helyzettel már a 90. évektől kezdve foglalkoznak a Termini-kutatóhálózathoz tartozó kollégák. Ez a kérdés elsősorban azért vált időszerűvé, mert a környező államokban fokozatosan valamilyen szinten a magyar helységnevek is hivatalossá váltak, a helyi kodifikáció azonban csak részben vette figyelembe a Magyarországon ma is etalonnak tekintett 1913-as törzskönyvezést, amely ma már a településszerkezet nagymérvű átalakulása miatt is problémás. A változásokra és a határon túli standardizálásra a magyar földrajzinév-bizottság is reagált, az általa javasolt névformák azonban csak Magyarország területén érvényesek. Mindezek következtében a Kárpát-medencei magyar helységnevek nagyfokú változatosságot mutatnak, egy-egy településnek több, hivatalosnak tekintett magyar neve is van, ez főleg a jelentősebb városok esetében zavaró. Ide tartozik pl. Szlovéniában Lendva : Alsólendva, Szlovákiában Komárom : Révkomárom. Lényegében ugyanez mondható el a domborzati nevekről is: az utódállamok eltérő motiváción alapuló domborzati neveit a magyar földrajztudomány egy része átvette, mások továbbra is a hagyományos magyar nevet használják (pl. Szlovák-karszt : Gömör–Tornai-karszt) (minderről és az eddigi munkálatokról összefoglalóan l: Szabómihály Gizella: A határtalanítás a helynevek területén. Maticsák Sándor szerk.  Nyelv, nemzet identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti előadásai. I. kötet, 153–170. Debrecen–Budapest: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság). Ez a változatosság nagy gondot okoz elsősorban a földrajzoktatásban: a határon túli magyar iskolákban természetesen jóval nagyobb részletességgel oktatják az adott ország hegy- és vízrajzát, mint Magyarországon. Az egységes magyar álláspont hiánya jelentős hátrányként jelentkezett például most Szlovákiában, ahol a tankönyvekben használt magyar helynévanyag összeállításához nem tudtunk felmutatni hivatalos (azaz a földrajzinév-bizottság által jóváhagyott) jegyzéket. A változatosságból eredő azonosítási problémákat eddig a különböző helységnév-azonosító szótárak kezelték, ezek a különböző névváltozatokat felsorolták ugyan, az alapvető gondot azonban nem szüntették meg, sőt bizonyos esetekben újabb névváltozatokat is bevezettek, azaz növelték a változatosságot.  Mindez oda vezetett, hogy számos határon túli település és domborzati elem csak az államnyelvi nevén azonosítható egyértelműen.

A program keretében az alábbi feladatok elvégzésére kerül sor:

1. a) Helységnevek: Az adott régióban jelenleg önálló jogállású, államnyelven azonosított települések magyar neveinek összegyűjtése: 1913-as törzskönyvi név, helyben valamilyen szinten hivatalosnak megállapított magyar név (rendszerint a mostani népszámlálási adatok szerint legalább 20 %-os magyar lakossággal rendelkező települések), a különböző helységnév-azonosító szótárakban közölt névváltozatok (beleértve az 1913-as standardizálás előtti helységnévtárakban közölt neveket is). Az így összeállított listából a problémás esetek, azaz a több magyar névvel „rendelkező” települések kiszűrése. Ezen belül két alcsoport különböztethető meg: az elsőbe azok a települések tartoznak, amelyek számára a kilencvenes évek folyamán az adott régióban magyar hivatalos nevet állapítottak meg, s ez eltér az 1913-as törzskönyvi névtől, illetve a helyben preferált névváltozattól. A másik alcsoportba azok a települések tartoznak, ahol a magyar lakosság részaránya (már) nem éri el a 20 %-ot, ezért ezek magyar nevével az adott régióban nem is foglalkoztak, vagyis az utolsó standardizált nevük az 1913-as (a visszacsatolt területeken az 1944-es) törzskönyvben feltüntetett forma. Ezen az alcsoporton belül minden régióban nagy számban találhatók mesterségesen magyarosított nevek (pl. Svidnik – Alsóvízköz), ezek nagy részét helyben nem is ismerik, nem használják. Meg kell tehát vizsgálni, hogy ezek esetében ragaszkodjunk-e a magyarosított névhez, illetve mely települések esetében ajánlott a magyar név használata, melyek esetében ajánljuk az államnyelvi (esetlegesen magyar helyesírással írt) nevet használni.

            Az így kiszűrt „problémás” eseteket az adott régiós munkatársak elemzik, a helyi közösségeknél megvizsgálják, hogy helyben mely névváltozatot preferálnák, s mindezeket figyelembe véve javaslatot tesznek arra, melyik változatot volna ajánlatos „hivatalos” magyar névként kiemelni.

1. b) Domborzati nevek: A helységnevekhez hasonlóan a cél és a feladat itt is a változatosságot mutató domborzati nevek összegyűjtése, elemzése, egységesítésükre javaslat kidolgozása.

Az egyes régiókban elkészült tanulmányokat és jegyzékeket a Termini őszi (októberi) debreceni találkozóján vitatnánk meg, ahol olyan elvi kérdésekben is közös álláspontot kívánunk kialakítani, mint a homonímia kezelése, a település-összevonások révén keletkezett új település magyar nevének megállapításakor alkalmazott elvek stb. Mindezek alapján egy közös vitaanyag készül, amelyet véleményezésre megküldünk magyarországi kollégáknak (földrajzinév-bizottsági tagok, nyelvészek stb.). Mindezek alapján tárgyalásokat kezdeményezünk a földrajzinév-bizottsággal, amelyek célja egyrészt a hivatalos névadás egységes szempontrendszerének kidolgozása, másrészt pedig egy egységes településnév-jegyzék és helynévjegyzék összeállítása.

Távlati célunk az, hogy a földrajzinév-bizottság közreműködésével felvesszük a kapcsolatot az egyes országok illetékes szerveivel, hogy egy általánosan, mindenki számára akceptálható magyar településnév-jegyzéket állíthassunk össze.

2. c) Már korábban is felmerült az igény, hogy a nyelvhasználók számára szükség volna tájékoztatást nyújtani a magyar településnevek toldalékolásáról (-on/-en/-ön, ill. -ban/-ben). Az Osiris Helyesírásban szerepelnek ugyan határon túli magyar helységnevek toldalékos alakjai, ez azonban nem teljes körű, esetenként hibák fordulnak elő benne, s a határon túli nyelvhasználók széles rétegei számára a kiadvány nem hozzáférhető. A 2. ütemben tehát az elkészült egységesített helységnévjegyzékek alapján elkészítjük a toldalékos alakok listáját. Ez felkerül a Termini közös honlapjára

A program keretében tehát az alábbi lépésekre kerül sor (kimenetek):

1. Régiónként készül egy-egy vitaanyag (településnévjegyzék, domborzati nevek jegyzéke, tanulmány)
2. A régiós anyagok alapján közös tanulmány és helynévjegyzék (vitaanyag)
3. A közös vitaanyaghoz bírálatok készülnek
4. A bírálatokat figyelembe véve a vitaanyagot átdolgozzuk, s ez képezi alapját a földrajzinév-bizottsággal folytatott tárgyalásoknak.
5. 2010 őszén Debrecenben munkatalálkozót szervezünk, amelynek célja a régiós vitaanyagok megbeszélése

A program eredményeinek hasznosítása 

            Ha valóban sikerül egységes, minden érintett fél részére elfogadható helységnévjegyzéket létrehozni, elsősorban is egyszerűbbé válik az adatbázisokban való keresés, a település azonosítására nemcsak a többségi név, hanem magyar név is alkalmas lesz (vannak olyan települések, amelyek különböző magyarországi és határon túli adatbázisokban különböző neveken szerepelnek, ezért lényegében azonosíthatatlanok magyar nevük alapján). A jegyzék révén valószínűleg javul e magyar helynevek ismertsége is – mind Magyarországon, mind az érintett országokban élő magyarok körében. Mindez a magyar helynévanyag rehabilitációját és stabilizálódását hozza magával.

A program résztvevői

Szabó T. Attila Nyelvi Intézet: Bartos-Elekes Zsombor, Csomortáni Magdolna, Erdély Judit

Gramma Nyelvi Iroda: Misad Katalin, Szabómihály Gizella

Imre Samu Nyelvi Intézet: Gasparics Judit, Kovács Lea, Zsótér Írisz,

Hodinka Intézet: Híres-László Kornélia, Molnár D. István

Vajdaság: Molnár Csikós László