aragáz (fn) (KK) ~ok, ~t, ~a
1. (Vegy) Er (ált) (közh) (köz) propán-bután gáz ♠ Er Másfél éve, ötvenhárom őszétől használták az aragáz-főzőkemencét. Olcsóbb volt, és mindenekfölött tisztább. (http://adatbank.transindex.ro) ♠ Er Robi csöndesen nyitott be, nehogy szundikálásában megzavarja, s a méhkaptárt a szőnyegre tette. Majd ha felkel, keresse meg benne a mé zet, egyék amennyi jólesik -- gondolta, s már indult is, hogy az aragáz tartályt elvigye kisszekéren feltölteni. (http://balinttibor.adatbank.transindex.ro) ♠ Er Reggel 9 10 óra körül leülnek reggelizni. Finom rántott vér, sült máj, majd hús meg tepertő várja az érdeklődőket. Megjegyzem, hogy a reggelire szánt állatokat előző nap levágják, hogy legyen idő a reggelit elkészíteni. Erre a célra két, egyenként 2 méteres átmérőjű tárcsát használnak, amit aragázzal hevítenek fel. (www.kisujsag.ro)
2. (Házt) Er (ált) (közh) (köz) propánbutángáz-tűzhely, gázrezsó ♠ Er Jól felszerelt konyha (edények, eszájgok, aragáz, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyér piritó, micro) (www.szekelyfoldiinfo.ro) ♠ Er A: Megértenek minden kifejezést, az elvontabbakat? // B: Nem értik meg, azért is mondtam, hogy hátrányos helyzetben vannak. Például, hogy aragáz, megmutatom neki, azt mondja, hogy hűtőszekrény, a másik mondta, hogy nem hűtőszekrény, mert a tanító nénit én láttam, ebben sütte a húst. Rokon értelmű szavakat egyáltalán nem ismernek, sokszor még egyszerű szavakat sem tudnak megmagyarázni, hogy az mit jelent. (http://adatbank.transindex.ro) ♠ Er Megszállni 2-4 ágyas szobákban (175.000 lej/fő/nap) vagy menedékházi körülmények között (WC kint, mosakodás lavorban, de aragázzal felszerelt konyha -- 75.000 lej/fő/nap) lehet. (www.erdelyikarpategyesulet.ro) ♠ Er Van benne: TV, DVD, hűtőszekrény, automata mosógép, mikro, szendvicssütő, grillcsirkés aragáz, 4 darab ágy, 3 nagy szekrény, asztalok székek. (http://apro.pluszportal.ro) ♠ Er Sanyi úr, már lehet kapni olyan faja gáztűzhelyeket, amelyeken ki van képezve egy külön lik a woknak... :-) de amúgy én egy tök normális gáztűzhelyen szoktam használni. Ha elég nagyra veszed a lángot, az is elég. Ami szóba sem jöhet, az a villanyrezsó, nem az aragáz. (www.disputa.ro) ♠ Er Volt, aki a tábori aragázzal érkezett a helyszínre, megint mások komoly felszereléssel: Gábor Lali standjánál folyamatosan hangyabolyszerű volt a nyüzsgés: hol az újságírók nyaggatták, hol a látogatók kunyeráltak a fura főztjéből. (http://eletmod.transindex.ro) ♠ Er Nem lesz gáz, azt mondták, nem lehet bevezetni, mert 60 millióba kerül. Rajz kell, terv kell, nem tudják nekem megcsinálni. Egy aragázt vettek és butéliát is hozzá, azt fogják felszerelni. De hát ez csak főzőalkalmatosság. Fűteni nem elég. (www.e-nepujsag.ro)

[rom aragaz 'propán-bután gáz' ← A.R. + gaz ← Astra Română + gaz]
(→aragázbutélia, aragázkályha)
Megjegyzés hozzáadása.
aragázbutélia (fn) (KK) ~̓k, ~̓t, ~̓ja
(Házt) Er (nép) (közh) (köz) propánbutángáz-palack ♠ Er Eladó: üvegballon, tűzifa, betonkerítés vagy garázsnak való lapok, létrák, aragázbutélia. (www.hhrf.org)

Régebbi aragázbutélia
Forrás: www.ziarhargita.ro
[rom butelie de aragaz 'ua' ← butelie 'palack' + aragaz 'propánbutángáz(nak)']
(→aragáz, aragázkályha, butélia)
Megjegyzés hozzáadása.
aragázkályha (fn) (THSZ) ~̓k, ~̓t, ~̓ja
(Házt) Er (ált) (közh) (köz) propánbutángáz-tűzhely ♠ Er Vásároltunk négy, egyenként négyszobás lakást, amelyeket a megfelelő módon felszereltünk, egy romániai átlagos háztartás standardjainak megfelelően, ahol tehát ott van a tévé és az aragázkályha, és nyilván hiányzik belőle a szauna meg a pezsgőfürdő. (www.sepsiszentgyorgy.info)

Apróhírdetés: aragázkályha eladó
Forrás: https://www.ehirdetes.ro/aragazkalyha-elado-17348.html
[rom/~m sobă aragaz 'ua' ← sobă 'kályha' + aragaz 'propánbutángáz' | ← aragáz]
(→aragáz, aragázbutélia)
Megjegyzés hozzáadása.
aragázrezsó (fn) (KK) ~k, ~t, ~ja
(Gaszt) Er (ált) (közh) (biz) kisméretű gázfőző ♠ Er Eladók gurítható, nagy bőröndök, aragázrezsó, favágógép, Szmena fényképezőgép, őzagancsok, konyhai csillár, írógép, méhészeti szakkönyvek. (http://archiv.nyugatijelen.com) ♠ Er Természetbarát gáztűzhely tisztító termék.... Az összetételben szereplő a Swabian Fehér tájról eredő természetes mészpornak, erős tisztítású erővel rendelkezik. Intenzív tisztítási biotermék az aragázrezsónak. Aragázrezsó tisztító BIO oldat. (http://www.life-care.com) ♠ Er Eladó háromégős aragázrezsó két palackkal. (http://hnepe.files.wordpress.com)

Újabb tervezésű aragáz rezsó
Forrás: www.tonis.ro
[rom reșou de aragaz 'gázfőző' < fr réchaud 1. 'melegítő', 2. 'kempingfőző']
(→aragázkályha, aragázbutélia)
Megjegyzés hozzáadása.
aranzsmán (fn) (KK) ~ok, ~t, ~ja
1. Va (id) (hétk) (köz) (ritk), Hv (id) (hétk) (biz) szolgáltatáscsomag ♠ Va A 2005/2006. iskolaévre, valamint a 2006-os nyári szünetre elfogadott, az oktatásra vonatkozó tervei alapján a Palicsi Állatkert pályázatot ír ki tanulók részére: BIOLÓGIAI TÁBOR - PALICSI ÁLLATKERT 2006 (?) A aranzsmán ára: 8400 dinár. Az ár magában foglalja a teljes ellátást (lakás, étkezés), valamint az össz aktivitást. (http://www.zoopalic.co.rs) ♥▫ Hv Nagyon jó szállódát és programot adnak az aranzsmanban, nagyon megéri.
2. (Hobbi) virágdekoráció ♥▪ Hv Gyönyörű aranzsmant csináltak az asztalra. (ht-kutatás)

[hrv aranžman (fn-f)´ua´ < fr arrangement (fn)´ua´],
[szrb aranžman 1. ’elrendezés, eligazítás’, 2. ’színházi rendezés, irányítás’ 3. ’megegyezés, egyesség, megállapodás’ 4. ’zenemű átírása, átdolgozása’, 5. ’berendezés’ < fr arrangement ’elrendezés, rendezés, intézkedés’; közbenjárás, megegyezés’]
Megjegyzés hozzáadása.