Az előzőekben felvázolt alapkódolás az egyes régiókban eltérő gyorsasággal, eltérő módszerekkel, illetve eltérő számítógépes programokkal valósult meg (a végeredmény az xml-szerkezet miatt azonos volt). Az eltérő módszerek természetesen később a munkafolyamatban eltérő problémákat okoztak. Ezek megvitatásával és megoldásával több csatornán próbálkoztunk. Erre szolgáltak a már említett korpusznyelvészeti tréningek, továbbá az irodák közös megbeszélései, az illyefalvi találkozók, illetve tájékoztató céllal jött létre a Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz határon túli alkorpuszának honlapja (http://corpus.nytud.hu/mnszworkshop/index.html), valamint az egymás közti kommunikáció elősegítése végett, az irodák közös ügyeinek magvitatására létrehozott „nyelvészet-levelezőlista” is. A felmerülő kérdések megválaszolásában a közös fórumok mellett elsősorban a Nyelvtudományi Intézet Nyelvtechnológiai Osztályának munkatársai (Oravecz Csaba és Váradi Tamás) segítettek.

A határon túli alkorpusz összeállításának sajátos természetű feladata az élőnyelvi alkorpusz megszerkesztése volt. A feladat problematikus része az élőnyelvi szövegek lejegyzését elősegítő egységesített lejegyzési útmutató elkészítésének csúszása jelentette. Az élőnyelvi szövegek lejegyzésének esszenciája az egységes kódolás. Az alkorpusz létrehozásának csak akkor volt értelme, ha minden régióban azonos minta alapján történt a lejegyzés. Mivel az összes határon túli régió egy közös szövegtár anyagát bővíti, ezért a régiókban készült anyagok kimenetelének kivétel nélkül azonosaknak kellett lenniük. Ez azonban csak akkor valósulhatott meg, ha előzőleg a szövegek azonos rendszer alapján voltak kódolva. Ilyen megfontolásból tehát különböző kódolási minták használatának nem lett volna értelme: pontosan a határon túli korpusz alapgondolatát, a különböző régiók nyelvi anyagában történő egységes keresést akadályoznák meg. Ez természetesen még nem zárta ki az egyes irodákban felmerülő, az alapkódoláson túli további, speciális kódolást, mivel minden iroda saját akarata szerint kódolhatta tovább a szövegeket. Az alapkódolásnál részletesebb anyag sorsa azonban még nincs tisztázva. Ez vagy a korpusz része lesz, vagy nem kerül a többi, alapkóddal ellátott szöveg közé, és csupán az irodák saját korpuszát fogja gyarapítani – ez mindmáig tisztázatlan.

A beszélt nyelvi korpusszal kapcsolatosan a kutatóállomás munkatársai 2004-ben a következőkben egyeztek meg: 

- a lejegyzendő hangfelvételek nem lehetnek az 1990-es éveknél korábbiak;

- a standard mellett dialektusoknak is helyet kell adni a hangfelvételek között, ezek a dialektusok azonban csupán a főbb nyelvjárási területeket képviselhetik; a korpuszba kerülő egyes dialektusok arányát az azokat beszélők arányából kell kiszámolni; a nyelvjárási hanganyagnak nemcsak informális beszélgetéseket, hanem formális regisztereket is kell tartalmaznia (pl. ritualizált szövegek, élettörténetek); a nyelvjárási hanganyag az egész anyag 40–50%-át teheti ki;

- a felvételek között formális (pl. műszaki, orvosi, humán szövegek; konferenciák, prédikáció, tanári magyarázat, politikai nyilatkozat, önkormányzati ülés) és informális (különféle beszélgetések, pl. bolti) regiszterekhez tartozó standard szövegek is legyenek; a dialogikus és informális regisztereknek kell többségben lenniük, az összes 70–80%-át kell alkotniuk;

- kétnyelvűségi típusok: a magyardomináns kétnyelvű beszélőktől származó hangfelvételek az anyag 40–50%-át, az államnyelvi domináns beszélőktől származó felvételek az anyag 35%-át kell alkotnia; egynyelvű beszélők hanganyagának az egész 15%-át kell alkotnia;

- az adatközlők kiválasztásának szempontjait hierarchizálni kell;

korcsoportok: gyerekek és idős adatközlők is kellenek: a gyerekek képviselhetik az informális, egynyelvű, az idősek a nyelvjárási beszélőket;

- az egyes digitalizált hangfájlokhoz és a hozzájuk tartozó lejegyzett szöveghez csatolni kell fejlécet is, amit célszerű lenne külön fájlban tárolni; ennek a következő adatokat kellene tartalmaznia: a felvétel időpontja, a felvételt készítő személy neve; az adatközlő neve, neme, életkora, foglalkozása, születési helye, lakóhelye, hol élt többet: városban/faluban, családi állapota; az általa elsajátított nyelvek, a családjában használt nyelvek; téma, szituáció, a jelenlevő személyek száma, azok és az adatközlő közti viszony jellege; rádióban elhangzott felvételek esetében: élő műsor vagy felvett műsor, nyers vagy javított felvétel; a hangfájl helye a számítógépen (annak elérési mutatója), a fájl formátuma, a fájl száma;

Ott, ahol lehetett, igyekeztük az egyes szövegtípusok százalékos arányát is meghatározni. Mivel tisztában voltunk vele, hogy az arányok betartása nehéz feladat, ezért úgy határoztunk, hogy a megállapított arányoktól minden iroda 10%-kal eltérhet.

Bár az anyaggyűjtéshez (is) tartozik, mégis itt szólnék a hivatali nyelvet és a személyes közlést (amely magában foglalja a beszélt nyelvi szövegeket) bemutató alkorpuszról. A két alkorpusz gyűjtése két különböző problémát vet fel. A határon túli magyar hivatali nyelvvel kapcsolatban két kérdés merült fel. Mivel a hivatali írásbeliség leggyakrabban formanyomtatványok formájában van jelen, ezek pedig leggyakrabban a magyarországi nyomtatványok formahű átvételei. Ez esetben pedig nem beszélhetünk szlovákiai magyar, vagy romániai magyar hivatali nyelvről, hiszen ezek általában magyarországi mintát követnek, vesznek át. A magyarországi minták követését illetően jó lenne különbséget tenni a beszélt és írott nyelvváltozatok között,  hiszen nyilvánvaló, hogy az írott nyelvváltozat jobban közelít majd a standard formákhoz, illetve a magyarországi mintákhoz, míg a beszélt változat erősebben tükrözi a kétnyelvű beszédkörnyezetben élő kontaktusváltozatokat (egy későbbi változatban talán jó lenne megkülönböztetni egy írott és egy beszélt hivatali nyelvet bemutató alkorpuszt). A kisebbségi régiók hivatali nyelvének egy másik sajátossága a megvalósulásuk sokfélesége. Mivel a hivatalos dokumentumok (legyen az fordítás vagy eredeti szöveg) kiadása nem centralizált, így gyakori jelenség egy régión belül is, hogy ugyanannak a dokumentumnak különböző településeken eltérő formája van. A kutatóhálózat egyik szerepe éppen a hivatalos dokumentumok, formanyomtatványok központosítása, a jogi-közigazgatási terminológia egységesítése, és az adott régió magyar nyelvű hivatalos írásbeliségének kialakítása.

A beszélt nyelvi alkorpusz elkészítése szintén két alapvető kérdést vet fel. A Magyar nemzeti szövegtár anyagaiból és elveiből kiindulva, ennek az alkorpusznak tartalmaznia kellene egy élőnyelvi lejegyzéseket magában foglaló beszélt nyelvi részt, illetve a beszélt nyelvhez közelítő, gyors beszédfordulókból álló csetfórumok anyagát (ezt nevezhetjük személyes közlésnek is). Mivel az élőnyelvi anyagok problémájáról már szóltam, most csak a személyes közlésekkel foglalkozom. Sajnos egyik régióban sem találtunk megfelelő fórumot, ezért a határon túli alkorpusz „személyes közléseket” magában foglaló része tartalmában eltér majd a magyarországitól (pl. emlékezések, magánlevelek). A beszélt nyelvet és a személyes közlést bemutató korpusz esetében előre meg kellett volna határozni a belső struktúrát és arányokat, azonban erre nem került sor. A két alkorpuszról összegezve elmondható, hogy egyik esetben sem teljesítik majd a szerkesztők által meghatározott legalább 10%-os arányt.

Valódi problémát jelent a százalékos arányok betartása, hiszen ez nem minden alkorpusz esetében kivitelezhető. Az előzetes megállapodások értelmében az egyes határon túli alkorpuszok szerkezeti egységei (szépirodalom, tudományos próza, sajtó, hivatalos nyelv, személyes közlés) azok legalább 10%-át kellett, hogy alkossák. Ez a 10%-os határ azonban nem minden alkorpusz esetében volt megvalósítható: leginkább a hivatalos nyelvváltozatot és a személyes közlést tartalmazó alkorpuszok esetében nem.  Ennek oka, hogy a hivatalos nyelvet bemutató alkorpusz esetében nem találtunk megfelelő mennyiségű anyagot. Ebben a pontban a valóság „nem felelt meg az eredeti elképzeléseknek”, hiszen a kisebbség nem „termel” akkora mennyiségű hivatalos iratot, mint az elvárható lenne, illetve ennek összetétele is – a tudományos prózához hasonlóan – kevésbé hivatalos anyagokkal van vegyítve. Átmenetileg problémát jelent a személyes közlés alkorpusz is: ennek legalább két részből kellene állnia – egyik része a gyors beszédfordulókból álló csetfórumok szövege, a másik a beszélt nyelvi szövegek lejegyzett változata. A határon túli magyar csetfórumok a magyarországiakhoz képest alulreprezentáltak, így nehezebb a kellő (arányaiban megfelelő) mennyiségű szöveget összegyűjteni. A beszélt nyelvi szövegek folyamatosan bővíthetőek, de csupán azután, hogy az irodák begyakorolták lejegyzési útmutatót. Így a 10% elméletileg elérhető (vagy inkább csak elképzelhető), ám mivel a többi alkorpusz is gyarapszik, ennek esélye egyre kevesebb (a hivatalos nyelvi szövegek esetében inkább elképzelhetetlen).

A gyűjtés utáni szövegfeldolgozás, azaz munkánk érdemi része nem jelentett különösen nehéz feladatot, mivel az csupán már meglévő szövegek XML-formátumúvá történő átalakításában merült ki. Megfelelő programok hiányában a feladat nehézsége főleg a folyamat hosszúságában rejlett, ám ez a folyamat (akár egyszerű Word-alkalmazásokkal is) jól automatizálható – így ideje jelentősen csökkenthető. A határon túli anyagok esetében a feldolgozás két elkülöníthető folyamatból áll. Az első folyamat, azaz a szövegek átalakítása az egyes irodákban, míg a feldolgozás második, és egyben bonyolultabb folyamata pedig az MTA Nyelvtudományi Intézetében történt (értelemszerűen a magyarországi anyagok esetében mindkét részfolyamat Magyarországon történik).

Az alapformátumtól (alapszövegtől) a célformátumig tartó számítógépes és számítógépes nyelvészeti folyamatok a következőképpen modellálhatjuk:

  1. A Termini Kutatóhálózat által végzett folyamat:


.doc/.txt/.html → tiszta szöveg → .xml szöveg → validált .xml-szöveg

Ahogy az ábrából is látszik, a folyamat nem túl bonyolult mindössze egy bonyolultabb szövegszerkesztő programra, és egy előre meghatározott dtd[1]-re van szükségünk. A megformázott és annotált szövegek további elemzését az MTA Nyelvtudományi Intézetében végezték el.

  1. A Nyelvtudományi Intézetben végzett folyamat során minden adott szóalak morfo­szintaktikai jegyei kódok formájában (ún. msd, azaz morpho-syntactic description kódok) az adott szóalak mellé kerülnek. Ezt a kódolást a MorphoLogic Kft.-ben kifejlesztett HUMOR (High-Speed Unification Morphology) morfológiai elemzőprogram végzi: a program lényege, hogy szótár és nyelvtan segítségével felismeri (elemzi vagy adott esetben generálja) az adott szóalakokat. Mivel a program nem rendelkezik szemantikai ismeretekkel, így általában egy-egy szónak több elemzését is létrehozza (pl. ultramarinkék=ultramarin[FN]+kék[FN] ~ ultra[FN]+mar[FN]+i[_IKEP]+nk[PSt1]+ék[FAM]+[NOM]). Ezek a szóalak-homonimák többségében azonban még a morfológiában kezelhetők, sőt a szövegszintaxis ismeretében általában majdnem teljes mértékben egyértelműsíthetők. A már egyszerűsített szöveget az .xml-dokumentumoknak megfelelő szerkezet szerint fejléccel látják el, amely tartalmazza a szöveg keletkezésére és megjelenésére vonatkozó információkat (pl. a szöveg keletkezésének ideje, helye, a szöveg szerzője, a kiadó neve, stb. – lásd http://www.tei-c.org/P4X/HD.html). A szövegek feldolgozásának második részét röviden a következőképpen foglalhatjuk össze:

 

validált .xml-szöveg → szövegrészek szegmentálása → (szóalak-homonimák) egyszerűsítése → annotált (kódolt) részkorpusz → TEI header (fejléc) → belső referenciamutatók → végső validálás → Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz

 

[1] Document Type Definition – az xml-szöveg szerkezetét meghatározó dokumentum.

A kutatóhálózat által feldolgozott anyag főbb szerkezeti pontjaiban követte a Magyar nemzeti szövegtárat (így alkotják együttesen a Kárpát-medencei magyar nyelvi korpuszt). A gyakorlati megvalósulásban ez azt jelenti, hogy az MNSz magyarországi anyagához hasonlóan a határon túli korpusz is kötelezően öt alkorpuszból áll: tudományos próza, publicisztika, szépirodalom, hivatalos nyelv, személyes közlések. Az anyaggyűjtést minden irodában gondos szervezőmunka előzte meg, hiszen a felgyűjtött anyagoknak már egy kész struktúrába kellett beilleszkedniük.

A sajtónyelvi alkorpusz összeállítása kiemelten fontos előkészületet kívánt, egyrészt mivel a sajtónyelvi szövegek maguk is többfélék (napilapok, ifjúsági lapok, női lapok stb.), így a belső arányokat is meg kellett állapítani, másrészt mivel a határon túli magyar lapok magyarországi lapokból, illetve hírügynökségektől is vesznek át cikkeket, s ezeket előzőleg ki kellett válogatni, hiszen nem magyarországi anyagok feldolgozását tűztük ki célul.

A korpusz öszeállításakor fontos szerkezeti elv volt, hogy a Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz a magyar nyelv jelenlegi állapotát rögzítse, ezért a korpusz nem – elméletileg – nem tartalmaz(hat)ott rendszerváltás előtt keletkezett szövegeket. Ezt a követelményt nem minden alkorpusz esetében tudtuk betartani, mivel például a szépirodalmi szövegek között vannak korábbi keletkezésűek is[1]. Ez azonban nem okoz értelmezési és szerkezeti gondot (már csak azért sem, mivel a szépirodalmi stílus „szabadsága” kortalan, illetve kevésbé változó, mint mondjuk a beszélt nyelvi).

A tudományos prózát tartalmazó alkorpusz összeállításának, gyűjtésének fő problémája, hogy a határon túli magyar tudományos élet bizonyos szinten gyakran többségi nyelven folyik: például a szlovákiai magyar tudományos elitet alkotó réteg szlovák nyelvű munkahelyeken dolgozik, illetve – általában – szlovák nyelven publikál. Ezért a szigorúan tudományos ismérvek szerint írott szövegekből jóval kevesebb van, mint Magyarországon, illetve ezért arányában több a tudományos ismeretterjesztő próza, mint a magyarországi mintában.

A határon túli magyar hivatali nyelvet (nyelvhasználatot) bemutató alkorpusz egyik alappillére a kutatóhálózat nyelvtervezési tevékenysége volt (például a Gramma Nyelvi Iroda nyelvtervezési és fordítótevékenysége).

A legösszetettebb és legmunkaigényesebb részfeladatot a beszélt nyelvi alkorpusz megszerkesztése jelentette, illetve jelenti mind a mai napig. Alapvető probléma a beszélt nyelvi szövegek lejegyzése. Az egyes hangtani jelenségek lejegyzésénél nemcsak a hanganyag lehető legárnyaltabb visszaadását kell figyelembe venni, hanem a számítógép diktálta lehetőségeket, a minél könnyebb számítógépes keresés feltételeit is állandóan szem előtt kell tartani. Így a lejegyzés nem lehet olyan részletekbe menő, mint egy fonetikai vagy részletes nyelvjárási lejegyzés, ám a hangzó nyelv legfőbb sajátosságait mindenképpen írásban is meg kell próbálni visszaadni. A beszélt nyelvi szövegek lejegyzési útmutatójának véglegesítése csak hosszadalmas és időigényes egyeztetések után fejeződött be, mivel a Gramma Nyelvi Irodában készült részletes útmutatót fonetikus és számítógépes nyelvész is véleményezte. A lejegyzés egységesítése fontos, hiszen csak úgy készülhetnek összehasonlítható átiratok, ha a szövegek egységes kódolási minta alapján készülnek el. Éppen ezért minden irodának lehetősége volt közös minta összeállítására, azonban sajnos nem minden iroda élt ezzel a lehetőséggel, és nem tett javaslatot az útmutató kialakítására. A lejegyzési útmutató így a Gramma Nyelvi Irodában, a Lanstyák István által szerkesztett javaslat alapján készült el Kassai Ilona egységesítésével.

 

[1] Ezt a követelményt a Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz elődje, a Magyar nemzeti szövegtár sem tartotta be, amit a gyűjtés és feldolgozás körülményessége miatt nem is lehet a szerkesztőknek felróni.

Az anyaggyűjtés legegyszerűbb és legköltségkímélőbb módszere nagy mennyiségű anyagok gyűjtésekor az internetről történő letöltés. Az internet legnagyobb előnye, hogy a rajta lévő anyagok mindenki számára szabadon hozzáférhetők, letölthetők, illetve hogy a kész anyag (ez esetben szöveg) gyorsan és könnyen hozzáférhető. Sajnálatos módon azonban az anyaggyűjtésnek ez a módja sem tökéletes, mert amellett, hogy az internet a korpusz számára sok felesleges adatot tartalmaz (pl. képek, videók, mozgó reklámok, azaz nem szöveges részek, amik kiszűrése ugyan nem jelent problémát, csupán a letöltés folyamatának idejét növeli), a letöltött anyagok felhasználása szerzői jogi problémákat is felvet – tehát látható, hogy az internetes gyűjtés sem minden esetben problémamentes. Ezért minden internetről letöltött szöveg felhasználására előzőleg engedélyt kell (kellene) kérni a szerzőktől, illetve a honlap működtetőjétől.

Bár az anyaggyűjtés szempontjából az internet óriási előnyökkel jár, minden alkorpuszhoz mégsem nyújtott anyagot (leginkább a sajtónyelvi és a hivatali nyelvi alkorpusz gyűjtésében volt segítségünkre). Mivel az irodák munkatársai saját régiójukban közismert személyek, ezért gyakran magánszemélyektől, illetve személyes ismeretség alapján kiadóktól és szerkesztőségektől kaptunk szövegeket.

A határon túli magyar alkorpusz kialakítása körüli effektív munkálatok 2001-ben kezdődtek. A kutatóhálózat létrehozása után minden iroda kidolgozta saját tervezetét és a munka megvalósulásának ütemtervét. A munka gyakorlati részének elindításában az MTA Nyelvtudományi Intézetében működő Korpusznyelvészeti Osztály (az osztály tevékenyséégi köre kibővült, s ennek megfelelően neve is megváltozott Nyelvtechnológiai Osztályra) által szervezett korpusznyelvészeti tréningek jelentettek felbecsülhetetlen segítséget. A tréningek és a kezdeti munkatapasztalatok után az előzetes tervek módosultak: voltak feladatok, amelyek a munka szempontjából később feleslegesnek bizonyultak, és voltak teendők, amelyek csak az első tréning után merültek fel.

A Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz atáron túli alkorpusza egységes formátumú és szerkezetű szövegcsoportot alkot. Ennek feltétele azonban nem csak a közös munka volt, hanem a jó szervezés is. A munka természete úgy kívánta, hogy a kutatóhálózat korpusznyelvészeti teendőit több személy koordinálja. Az egyes irodák munkájához szükséges technológiai követelmények biztosítását, a budapesti szakmai összejövetelek szervezését, illetve a hálózat koordinálását Bartha Csilla végezte. Mivel Bartha Csilla nem számítógépes nyelvész, a szakmai feladatok ellenőrzéséért Oravecz Csaba, illetve Váradi Tamás feleltek.

A kutatóhálózat létrehozója és irányítója az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete volt. A hálózat feladatai között előzőleg nem csak nyelvészeti, hanem egyéb társadalomtudományi kutatások végrehajtása és szervezése is helyet kapott. Az a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy a korpusznyelvészeti tevékenységet egy társadalomtudományi kutatásokkal foglalkozó intézet (MTA EnKI) nem fogja tudni felügyelni. Bartha Csilla (MTA Nyelvtudományi Intézete), illetve Váradi Tamás (MTA Nyelvtudományi Intézete) személyében azonban ez a probléma megoldódott, hiszen így ezt a projektet szakmailag nyelvészek irányították. A gazdasági és szakmai felügyelet megoszlása 2005 tavaszáig működött ilyen formában, ekkor a kutatóhálózat irányítása átkerült az MTA Nyelvtudományi Intézetéhez.

Az előzetes megbeszélések és levelezések után a Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz határon túli alkorpuszának készítői az első elméleti és gyakorlati információkat 2003. január 30–31-én kapták meg, de mint később a gyakorlatból kiderült, a folyamatos, eredményes munka végzéséhez ez az egyszeri alkalom nem volt elegendő, további folyamatos egyeztetésekre, szakmai összejövetelekre volt szükség. Mivel a szövegtár szerkesztése javarészt mechanikus folyamatok elvégzése volt, ezért a számítógépes előképzettség nem volt feltétel. Ezt bizonyítja az is, hogy több irodában azok, akik kezdetben a korpusszal foglalkoztak, még nyelvészeti ismeretekkel sem rendelkeztek. A nyelvészeti beállítottság, a nyelvészeti alapismeretek hiánya természetesen nem jelenhetett problémát, hiszen a nyelvészeti tudást igénylő munkát a nyelvi irodák nyelvészei is elvégezhették[1].

A tréningeket (a második 2004. június 21–22-én volt) az MTA Nyelvtudományi Intézetének Nyelvtechnológiai Osztályát vezető Váradi Tamás és az osztály egyik munkatársa, Oravecz Csaba tartották. Mivel ezek az összejövetelek Budapesten zajlottak, kisebb-nagyobb számban mindig minden kutatóállomás képviseltette magát[2].

                A korpusznyelvészeti tréningek eredményeiről, illetve a kutatóhálózat korpusznyelvészeti tevékenységéről honlap is készült, erre a kódoláshoz, illetve a munka közben felmerült problémák megoldásához szükséges információk Oravecz Csaba révén folyamatosan felkerültek (http://corpus.nytud.hu/mnszworkshop/index.html).  

[1] A Kárpát-medencei magyar nyelvi korpusz határon túli anyagának előkódolását végzők: Szlovákia (Gramma Nyelvi Iroda): Pintér Tibor, Mészáros Tímea, illetve Simon Szabolcs; Erdély (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet): Becze Orsolya, Sárosi Mardírosz Krisztína Mária; Kárpátalja (Hodinka Antal Intézet): Molnár D. István, Márku Anita, Hires Kornélia; Vajdaság (Vajdasági Magyar Korpusz): Varga Tünde, Darabán Piroska, Fodor Attila.

[2] A korpusznyelvészeti összejövetelek sajátos formái voltak a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által Illyefalván szervezett találkozók, ahol a kutatóhálózat tagjai egy héten keresztül részletesen megbeszélhették az egyes kutatásokat (nemcsak a korpusznyelvészeti teendőket, hanem a lexikográfiai, oktatásügyi, illetve szervezési kérdéseket is). Sajnos az illyefalvi találkozók nem váltották be a hozzájuk fűzött kezdeti reményeket, mivel a három alkalom közül a 2004-ben őrvidéki, muravidéki és horvátországi kutatóhelyekkel kiegészült kutatóhálózat egyiken sem tudott teljes létszámban részt venni. Így az első két találkozó után harmadik alkalommal a kutatóhálózatból már csak a szervezők voltak jelen. Ennek oka valószínűleg a találkozó „fakultatív” jellegéből adódott, mivel a részvétel egyik évben sem volt kötelező (ellenben a budapesti találkozókkal).

1. oldal / 2

© 2018 Termini Egyesület. Minden jog fenntartva.