programálás (fn) (OA) ~ok, ~t, ~a
(Hiv) előjegyzés, beütemezés ♠ Er A Romániai Gépkocsi-nyilvántartó Hivatal (RAR) Maros megyei kirendeltségénél naponta mintegy száz jármű műszaki ellenőrzését végzik, amióta a jogszabály engedékenyebb lett az országba behozható gépkocsik tekintetében - nyilatkozta a kirendeltség vezetője, Dan Bândea. Annyira előrehaladtak a programálásokkal, hogy az idei év minden hátralévő napja betelt az előjegyzett vizsgálatokkal, emiatt a most jelentkezőket már csak a jövő évre tudják beütemezni. (http://www.kronika.ro) ♠ Er Június 2-tól vezette be a munkanélküli segélyt igénylő személyek on-line programálásának rendszerét a Hargita megyei Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökség, első fázisban a 2014-es végzősök számára. A rendszer könnyen használható az ügynökség honlapján, a www.harghita.anofm.ro oldalon, a végzősök programálása menüpont alatt érhető el. Az igényelt adatok bevezetése után a program időpontot ad a kérelmezőnek. (http://www.prima-radio.ro) ♠ Er Attól a pillanattól számítva, hogy megérkezett az orvosi központba, várnia kell kb. 30 percet azért, hogy a hozzászokjon a helyi hőmérséklethez, mellyel a termográf dolgozik (ezt pedig azért, hogy a diagnózis helyes legyen). A váróteremben ajánlott, hogy hátával ne dőljön neki a szék támlájának vagy a falnak, mivel ebben az esetben is megváltozik a test hőmérséklete, ami helytelen eredményhez vezet. Tanácsoljuk, hogy minden ékszert hagyjon otthon, hogy ezáltal se módosítsa testének hőmérsékletét. És nem utolsósorban készülnie kell arra is, hogy egy programálást biztosítson magának, felhasználva a honlapon található kapcsolati adatokat. (www.medreflexline.ro) ♠ Er Doina Mihăilă, a Családorvosi Patronátusok Országos Föderációjának elnöke elmondta, április 1-től minden családorvos köteles lesz előzetes programálás alapján vizsgálni betegeit. A rendelő azon "kliensei", akik soron kívüli kivizsgálást óhajtanak, egy, a családorvos által megszabott összeget kell fizessenek a konzultációért. Mihăilă hozzátette, egy kivizsgálás minimális ideje is megszabásra kerül, így jövő hónaptól minden egyes családorvosi rendelésnek legkevesebb 15 percig kell tartania. (http://uh.ro) ♠ Er Programálás alapján a titkárnő átadja a terem kulcsát az igénylő tanárnak az óra kezdése előtt, majd a tevékenység végén a tanár visszaadja azt. (http://tanarok.kajoni.ro)
[ro programare 'előjegyzés']
(→programál)
Megjegyzés hozzáadása.
programátor (fn) (AK) ~ok, ~t, ~a
(Inf) Er (id) (szak) (biz), Fv (id) (közh) (biz) programozó ♠ Er Hivatalos Ciprusi munkalehetőségekpék, tejgyári munkás, idősgondozás, egészségügyi nővér,portás, pincér, konyhai kisegitő,konyhafönök, takaritó hotelban,hegesztő, hentes, programátor, házvezető, kömüves, biztonsági szolgálat, elárusitó, mosodai alkalmazott (www.erdelyipiac.ro) ♠ Fv Programátor (Fox Pro, Visual Fox Pro, Visual Basic, VBA) állást keres. (f.n.) ♠ Fv Szakai Tibor 43 éves programátor cserkészfogadalmát 1994-ben tette le. (f.n.) ♠• Fv Egy ifjúsági szabadidőközpont műsortervében olvastunk a "programátorok" járási versenyéről. (f.n.)
[szlk programátor 'ua' ← program < gör programma 'napirend' ← pro 'előre' + gramma 'írás, rajz' ← grafma 'ua' ← grafó 'ír, rajzol'],
[rom programator ’ua’ < fr programmateur ’ua’]
(→beprogramál)
Megjegyzés hozzáadása.
program-koordonátor (fn) (AK) ~ok, ~t, ~a
Er (isk) (szak+közél) (köz) programkoordinátor, programfelelős ♠ Er Czier Ádám program-koordonátor lapunknak elmondta: a projekt keretében május 9-én kábítószerellenes fórumot szerveztek a Posticumban, nagy érdeklődés mellett. (http://www.erdon.ro) ♠ Er Steluţa Racolţa igazgató és Elena Căprar program-koordonátor tegnap a sajtónak elmondta: a jelentkezőket rátermettségi előtesztelésnek vetik alá, nyolcvan személyből ötvenet választanak ki. (http://www.szabadsag.ro) ♠ Er Horváth Katalin, a budapesti Martin Luther King Egyesület program-koordonátora elmondta, hogy 1991-ben miért is hozták létre az egyesületet. (http://www.transindex.ro)
[~rom coordonator de program 'ua' ← coordonator ’koordinátor’ + de program ’a programmal kapcsolatos’]
(→koordonátor, projekt-koordonátor)
Megjegyzés hozzáadása.
progressz (fn) (AK) ~ek, ~t, ~e
Va (id) (közh) (köz), Hv (id) (közh) (biz) haladás, fejlődés, progresszió ♥▪ Hv A legfontosabb az, hogy az új változások eredménye álatlános progressz lesz.
[szrb progres 1. `haladás, előrehaladás` 2. `fejlődés, kifejlődés` 3. `növekedés, növekvés` < lat `haladás, előmenetel, előhaladás`]
Megjegyzés hozzáadása.
projekt-koordonátor (névsz szerk) (AK) ~ok, ~t, ~a
(Hiv) Er (ált) (szak+közél) (biz) projektvezető, projektkoordinátor ♠ Er Az EU támogatásának örvendő nemzetközi klaszter négy ország (Magyarország, Románia, Horvátország, Ausztria) öt régiójának tizenkét partnerét egyesíti. Völgyiné Nadabán Márta projekt-koordonátor szerint adatbázist hoznak létre, amely segíti a termálvíz hosszú távú kitermelését. (http://www.szabadsag.ro) ♠ Er A résztvevõket bejelentkezési sorrendben fogadjuk. A hozzájárulás szimbolikus: 15 lej. Szeretettel hívunk és várunk! Cserefalva, 2011. június 16. Soós Timea Zsuzsánna Projekt-koordonátor (http://www.kisujsag.ro) ♠ Er Márk-Nagy János projekt-koordonátorral beszélgettünk a Hangolóban. (http://www.radiocluj.ro)
[~rom coordonator de proiect ’ua’ ← coordonator ’koordinátor’ (+ de proiect ’a projekttel kapcsolatos’) < fr coordonnateur 'koordinátor']
(→koordonátor)
Megjegyzés hozzáadása.