fakultás (fn) (SK) ~ok, ~t, ~a
(Okt) Er (ált) (szak) (köz), Fv (ált) (szak) (köz), Va (isk) (közél+sajtó) (köz), Ka (isk) (szak) (vál) (kissé rég), Hu (isk) (szak) (vál) (kissé rég) egyetemi, főiskolai kar Fv Ha nem jön létre a fakultás, az MKP-t többé nem köti a garanciavállalás. (f.n.) Fv A Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hamarosan négy oktatójától kell megválnia a fakultást érintő kötelező létszámleépítés miatt. Ugyanis kevés hallgató jut egy oktatóra. (www.ujszo.sk) Fv A legtöbb kérdés a tanulókban azzal kapcsolatban merült fel, milyen diplomát kapnak majd, valamint az, hogy kötelező-e átlépni, illetve milyen előnye származik abból, ha átiratkozik az újonnan alakuló fakultásra. (www.ujszo.sk) Va És akkor kiderülhet, hogy látogatásának igazi célja a szabadkai hittudományi fakultás kérdése. (www.csaladikor.co.yu) Va Azért ne ringassuk magunkat illúziókba, az Újvidéki Egyetem és a zombori Tanítóképző Fakultás részéről legalább akkora ellenszenv van a szabadkai önálló tanítóképző kar iránt, mint amekkora ellenállást fejtenek ki az állami felsőoktatási intézmények a magánegyetemekkel szemben. (www.argus.org.yu) Ka A magyar tannyelvű fakultás 2008-ban jött létre. A fakultás tanszékei külön könyvtárral rendelkeztek, melyeket a könnyebb hozzáférhetőség érdekében egyesítettek, egy mindenki számára elérhető egységgé. (www.umoti-uzhnu.university) Hu Egyedülálló, országos szinten is jelentős módszertani központ létesült a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán, amely a jövőben mind az egyetemi képzést, mind pedig a fakultás társadalmi felzárkózást és pedagógiai kultúraváltást célzó misszióját támogatni fogja. (http://megazin.uni-miskolc.hu)

A képet nem sikerült megjeleníteni
fakultás
Forrás: http://solair.eunet.rs/

[~szrb fakultet ’ua’ < lat facultas 1. ’lehetőség, alkalom, tehetség; ügyesség, jártasság’ 2. ’készlet, elegendő mennyiség’ ← facilis 1. ‘megtehető, lehetséges, könnyű’ 2. ’ügyes, jártas’ 3. ’barátságos, engedékeny, kész, szíves’ 4. ’kedv],
[~szlk / ~m fakulta (köz) 'ua' | fakultás (vál)' ua'],
[or/ukr факультет 'ua' < ném Fakultät 'ua' < lat facultas 1. 'lehetőség, alkalom, tehetség; ügyesség, jártasság' 2. 'készlet, elegendő mennyiség' ← facilis 1. 'megtehető, lehetséges, könnyű' 2. 'ügyes, jártas' 3. 'barátságos']
(→faksz, fakulta, fakultet, fakulteta, filológiai fakultás, filozófiai fakultás, Pedagógiai Fakultás)
Megjegyzés hozzáadása.

fakulta (fn) (AK) ~̓k, ~̓t, ~̓ja
(Okt) Fv (id) (szak) (biz) egyetemi, főiskolai kar Fv [...] felháborító, mert minden ember azzal a tudattal jön a Középeurópai Tanulmányok karára, hogy magyarul tanulhat. [...] Nem szeretem őket. Átraktak a másik fakultára, de ott már nem volt hely a csoportokban. (www.jugyik.sk; fórum, hozzászólások) Fv Tegnaptól ismét Pozsonyban. Igaz, ma semmi jót nem tudtam meg, átdobálták az órarendemet hétfőn, úgyhogy már 7kor kezdek. És még a Cuperrel is elmaradt az óránk, legalább az felvidíthatott volna. Viszont megkaptam a Beňát Dejiny súkromného prává-ra, aki tudniillik a legnagyobb magyarellenes professzor a fakultán, így már hetente 4 randevúm lesz vele. (http://oliverbakos.spaces.live.com; blog) Fv Kis optimistaként és hatalmas önbizalommal eltelve adtam be a jelentkezési ívem két cseh fősulira, prioritásuk szerint: a Masaryk egyetem info fakultájára és a Vysoké Ucení Technické info és Elektro szakára. (http://edike.wz.cz; Párkány környéki blogozó) ♥▪ Fv Te melyik fakultához tartozol: a stredoeurópske štúdie vagy a pedagogickához? (ht-kut)
[szlk fakulta 'ua' < kk lat facultas, facultatis 'lehetőség, képesség, ügyesség' ← facilis 'könnyű']
(→faksz, fakultás, fakultet, fakulteta, filológiai fakultás, filozófiai fakultás, Pedagógiai Fakultás)
Megjegyzés hozzáadása.

fakultet (fn) ~ek, ~et, ~je
(Okt) Va (id) (közh) (biz), Ka (isk) (közh) (biz), Hv (ált) (közh) (biz) (egyetemi) kar ♥▫ Ka Az Ungvári Nemzeti Egyetemem Magyar történelem fakultet nyílt a napokban. (f.n.) ♥▪ Hv A Fakultet minden évben kiválasztja és kitünteti a legjobb sztudentokat.
[hrv fakultet (fn-m) ´ua´ < ném Fakultät (fn-f) ´ua´ < lat facultas (fn-f) ´képesség, tehetség´],
[szrb fakultet ’(egyetemi) kar, fakultás’ < lat facultas 1) ’lehetőség, alkalom, tehetség’, 2) ’készlet, elegendő mennyiség’],
[or/ukr факультет ’ua’ < ném Fakultät (fn-f) ’ua’ < lat facultas (fn-f) ’képesség, tehetség’]
(→faksz, fakulta, fakultás, fakulteta, filológiai fakultás, filozófiai fakultás, Pedagógiai Fakultás)
Megjegyzés hozzáadása.

fakulteta [fakultëta] (fn) (KK) ~̓k, ~̓t, ~̓ja
(Okt) Mv (isk) (szak) (biz) (egyetemi) kar ♣• Mv Nagyon jó a restauráció a mi fakultetánkon. (ht-kutatás)

A képet nem sikerült megjeleníteni
A Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának épülete
Forrás: https://www.google.hu/search?q=filozofska+fakulteta+maribor&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwinzrOXp4XaAhXQaVAKHcHOBO8Q_AUICigB&biw=1600&bih=794#imgrc=m98Xc_o_Q0403M:

[szln fakulteta (fn-f) 'ua' < ném Fakultät (fn-f) 'ua' < lat facultas 'lehetőség, képesség, tehetség'← collegium facultatis 'egy tudományterület professzorainak és hallgatóinak közössége"]
(→faksz, fakulta, fakultás, fakultet, filológiai fakultás, filozófiai fakultás, Pedagógiai Fakultás)
Megjegyzés hozzáadása.

fal (fn) (JK) ~ak, ~at, ~a
(Házt) Fv (ált) (közh) (köz), Ka (táj) (hétk) (köz) szekrényfal ♥▫ Fv Vettem egy új falat az ebédlőbe. (f.n.) ♥▪ Ka Megrendeltem a bútorasztalostól a falat az ebédlőbe, sötétbarnát szeretnék.

A képet nem sikerült megjeleníteni
Fehér színű, modern fal
Forrás: www.nabytok-market.sk

[~szlk stena 'ua' ← 'fal'],
[or/ukr cтенка/стінка мебельна 'ua' < or/ukr стена/стіна 'fal']
(→ebédlőfal)
Megjegyzés hozzáadása.